A gyász egyetemes és az egyik legfájdalmasabb dolog, amit életünk során átélünk. Egy szeretett személy elvesztése életünk minden aspektusára hatással van. Hogy mit kezdjünk vele, az érzéseinkkel, mégsem magától értetődő. Különösen nehéz és szokatlan ez munkahelyi környezetben.
A gyász egyik megterhelő része a “normalitás” érzésének visszanyerése, beleértve a munkába való teljes mentális és fókuszált visszatérést a veszteség átélése után. A munkahelyi gyász néha komoly kihívást jelent. A közvetlenül érintett munkatársak sokszor nehezen találják meg újra a helyüket a munkában, de a veszteség gyakran megterhelő a távolabb dolgozók számára is. A vállalat egészének és az érintett vezetők számára is kihívást jelenthet, hogy miként tudnák támogatni a gyászoló érintetteket.
Miért nehéz a munkahelyi gyász?
Egy veszteség átélése után sokakban a gyász átmenetileg, önmagában is “teljes munkaidős” munkának érezteti magát. Mindenről az elvesztett munkatárs jut eszünkbe, és a gondolataink, érzelmeink rabul ejtenek minket. Másokban esetleg mindez késleltetett gyász formájában jelenik meg. Addig éppen az a frusztráló, hogy a belső gondolatok nyomasztóak: “miért nem érzek semmit?”, “rossz ember vagyok hogy nem borultam ki?”.
Tenni akarunk valamit, cselekedni kellene, értetlenek és dühösek vagyunk, tagadjuk a megtörténteket, nem tudunk róla beszélni, mégis nagyon szeretnénk ha valaki válaszokkal szolgálna. Segíteni akarunk a hozzátartozóknak, de zavarban vagyunk, hogy van-e erre egyáltalán “felhatalmazásunk”?
Egyesek számára maga a munka egy gyászfolyamat esetén enyhülést jelent, sokan mondják, “ilyenkor a munkába menekülök”, ez figyelemelterelést jelent, de ilyenkor maga a munkahely ad teret a gyásznak és a veszteségnek.
Apró dolgok is emlékeztethetnek a másikra, a veszteségre, ami szomorúsággal, esetleg könnyekkel tölti el minket, amit sokan legátolnának egy munkahelyen. Nem oda valónak érzik az ilyesmit. A veszteség a motivációs szintünket is érintheti. A korábban fontosnak tartott dolgok esetleg már nem tűnnek olyan sürgősnek vagy sürgetőnek.
A munkahelyi kötelezettségek és együttesen a veszteség kezelése sokakat megterhel. Frusztrálttá válhatunk a gyászunk miatt, és vissza akarunk térni a normális kerékvágásba.
Mit tehet a munkahelyi környezet ilyen közvetlen veszteség esetén?
Különbözőek vagyunk abban, milyen módon tekintünk, reagálunk a veszteségre, milyen módon dolgozik bennünk a gyász, és abban is, hogy ilyenkor milyen személyes igényeink lehetnek.
A vezetők és a munkatársak szempontjából elsődleges segítség az úgynevezett nagyvonalúság, a közvetlen veszteséget átélt munkatársak felé. Az elvárások, a teljesítmény és az elvárt viselkedési minták területén egyértelműen a nagyvonalúság segít abban, hogy a munkatársak ne érezzék beszorítva, korlátozva magukat ebben a megterhelő helyzetben.Fontos érezniük, hogy megengedhetik maguknak az érzéseiket, kimutathatják azokat akár a munkahelyi környezetben is. Kérhetnek időt, kérhetnek teret, és kérhetnek lehetőséget a magányra és a csoportos együttlétre egyaránt. Vezetőként nem szükséges sem túlmagyarázni, sem pedig mindenáron extra kedvezményeket tenni ilyenkor az érintettek számára, legjobb inkább figyelni a felmerülő személyes igényeikre és elérhetővé válni számukra, hogy teljesíteni tudjuk azokat. A legjpbb pontosan ezt az üzenetet kommunikálni: “Elérhető vagyok számodra és kérheted tőlem, ami neked a legjobb lenne ebben a helyzetben, tudok segíteni ebben. Nem kell most azonnal tudnod hogy mire van szükséged, de tudd, hogy bármikor elérhető vagyok, ha kérni szeretnél.”
Amikor állandóan kérdezgetjük az érintetteket és minden megnyilvánulásunkban drámai csendeket és szomorúságot mímelünk olyankor is, amikor az bennünk éppen nem belülről fakad, nem segítünk ezzel igazán senkinek. Vezetőként, mindenféle magyarázat nélkül lehetővé tenni pár szabadnapot, vagy a lehetőségét annak, hogy pár órát ne munkával töltsenek a munkatársak, jó lehetőség lehet a különböző egyéni szükségletek szempontjából. Átmenetileg felszabadítani a munkatársakat egy szorongató határidő, vagy éppen aktuális projekt terhei alól alapvető ilyenkor, de akkor segítség igazán, ha az érintett is szívesen veszi ezt. Teremtsünk lehetőséget az egyéni és csoportos döntéshez, a közösség és az egyedüllét lehetőségét is ajánljuk fel. Így akinek ilyenkor a társaság, a közösség jelent megtartó erőt, együtt tud lenni a többiekkel, ki tudja beszélni magából a történteket, elkezdheti a gyászmunkát, míg mások inkább elvonulhatnak és belső szükségleteik szerint inkább magukban merengve tölthetik az első időket. Vezetőként és peerekként legyünk tehát elérhetőek ilyenkor a munkatársak számára, ajánljuk fel annak a lehetőségét hogy beszélhessenek a történtekről, ha erre igényük mutatkozik. A veszteség korai szakaszában segítség lehet egy szakember által vezetett gyászfeldolgozó csoport, ahol önkéntes alapon a közvetlen munkatársak számára elérhető közös feldolgozásra van lehetőség. Sokan érezhetik hogy ez esetleg korai, vagy túlságosan megterhelő, de tapasztalataink alapján kifejezetten hálásak a munkatársak a csoportmunka után, hasznosnak tartják ezeket az alkalmakat.
Mit tegyünk, ha közvetlenül érintettek vagyunk egy munkatársunk elvesztésében?
Nézzünk szembe azzal, hogy mennyire érezzük jól vagy nem jól magunkat, és ezt bátran osszuk meg a közvetlen munkatársainkkal, és természetesen a vezetőnkkel is. Ilyen esetben is igénybe vehető az EAPTASK szolgáltatás minden munkatárs számára, ahol lehetőség van egy szakmai beszélgetésre.
Legyünk őszinték és becsüljük meg az érzéseinket
Néha úgy érezzük, hogy el kell rejtenünk a gyászunkat, hiszen ez egy munkahely. Fejezzük ki az érzéseinket, beszéljünk róluk, engedjük meg magunknak hogy a valódi érzelmeink is megmutatkozhassanak rajtunk. Ennél természetesebb és emberibb reakció nincs is talán, bízzunk a munkatársaink megtartó és ítélkezésmentes közösségében. Lehet, hogy tagadjuk a veszteséget, vagy csak vissza akarunk térni gyorsan a normális kerékvágásba. A gyász figyelmen kívül hagyása azonban nem fogja megakadályozni azt, csak késleltetni fogja a felépülési folyamatot, a gyászmunkát. Hagyjuk hogy megtalálja a természetes utat bennünk. Ne nyomjuk el, és ne is hozzuk felszínre mindenáron.
Legyünk őszinték magunkhoz, és tiszteljük a veszteséggel kapcsolatos érzéseinket. A gyász szakaszain végighaladva számos érzelmet fogunk érezni, például bánatot, dühöt, haragot, ürességet stb. Ne ítélkezünk ezek felett az érzések felett, egyszerűen hagyjuk, hogy feldolgozhassuk ezeket az érzelmeket. Vegyük őket tudomásul. Ha sírnánk, engedjük meg magunknak ezt, de ha nem tudunk sírni, vagy “megilletődni”, elérzékenyülni, akkor se aggódjunk, ne frusztráljuk magunkat ezzel.
Szakítsunk időt magunkra
A gyász képlékeny, és folyamatosan változik bennünk. Ilyen veszteség esetén a gyász hullámzóan lehet jelen az életünkben, és ez alól az otthoni életünk és a munkahely sem kivétel. Ne terheljük túl magunkat ebben az időszakban.
„A gyász olyan, mint az óceán; hullámokban érkezik, hullámzik és áramlik. Néha a víz nyugodt, néha pedig elsöprő. Mindössze annyit tehetünk, hogy megtanulunk úszni.”
– Vicki Harrison
